Az utolsó Hubertus rémlett, aztán vagy transzporter vagy el se ment otthonról. Már csicseregtek a madarak. Sanyi a kinyitott hűtőajtó mögött egy bögyös-bulás 50-es nőt vett észre maga mellett, frissen dauerolt, büdös mamuszos. Vádlóan vizslatott.

 - Te meg ki a fasz vagy? – szedte össze magát közelebb húzva egy alumínium bödönt.
Az anyja sírva rohant a budiba, csurizni jobban kellett, mint teátrálisan prédikálni. Sanyi, nagyjából már sejtve a szitut, az ajtó előtt ordibált:
- S’akkor mivan? He? Van az úgy, hogy órákig szedegeted a szemöldököd, aztán elmész valahova, és csak az ottani tükörben látod meg a kimaradt szálakat. Vagy hogy leolvad az alapozó a fülledésben, vagy hogy lereszelt körmödön csak marad egy mindenbe beleakadó kis tüske, nem???!!!!???
Nem érkezett válasz, szedett a pörköltből.

Délben ébredt. Felemelte a fejét, arcáról a húsdarabok úgy zuhantak le, mint olcsó filmekben a műsziklák pattognak. Belealudt. Az asztalon levél: „Az hagyján, hogy nem ismered meg, akiből kijöttél, de ráadásul buzi is vagy.“ Összegyűrte.

Hirtelen dudálás vágta ketté a fejét. A tízéves, álcázózöld Suzuki Swiftben egy hátrnyalt hajú, Jávor Pál-bajszos, ideges alak söpörgette magáról az éppen az ingére izzó parazsat.
– Anyád! - ordított a házba. Laci papnövendék volt, csak aztán bevezették hozzá az internetet.
Sanyi bemászott a kocsiba, és kivett egy fél marék fájdalomcsillapítót a kesztyűtartóból:
- Kösz a reggelit!

Valagrózsa kiporszívózott lakásában Hun-Tun leves és Gung-Bao csirke illata hullámzott. Aztán a frissen érkezők kocsmaszaga is.
- Egyre undorítóbb vagy Valag, de tetszik... – Sanyi lehuppant egy punnyadt paradicsomra emlékeztető babzsákra, és tekert egy akkora rakettát, amilyen hosszú faszt szeretett volna.
Laci kicsit tikkelő szemmel, veszélyesen önmegtartóztatva kanalazott, Valagrózsa valamit beszedett reggel, mert irritálóan tudálékosan mosolygott, miközben a mezőtúri Ütleg zenekar egy 87-es demója sistergett tompán, CD-re kikonkretizálva.
- Az a baj, hogy hiába Hun-Tun... – süllyedt Sanyi a megvilágosodás egy olyan fokára, aminek eredményeképpen egy porosodó bölénytrófeára kezdett hasonlítani, csak ő a testével együtt.

Egy szűk pincében ébredt, ahol minden falról kétszer olyan hangosan csapott vissza a csörömpölés, mint az fizikailag lehetséges. Valagrózsa letörölhetetlen jovializmussal stimulálta ki a pornóbasszust apja csillogómatricás lagzikellékéből, Laci ugrálva verte, a dobot, ahogy az sejtehető volt egész napos kussolásából. Síkos Tibi nem jött, gitár nélkül meg elég szarul szólt az egész. Sanyi felpattant, és a szintire rákönyökölve megafonként üvöltött: „Tudom, hogy élek!/Tudom, hogy élek!/Fémes léptek!/Kétes létek!/Terabit lélek!/ Terabit lélek!“
Aztán sör.

- Jó ez a kanbuli, csak kevés a pina... – vetett véget a délutáni idillnek Laci. Lebeszélték Valagrózsát az üres üvegek visszaviteléről, és beültek a Jegesbe, ami ekkoriban a hasonló érdeklődésű, maximum átlagos, de készséges wannabe groupie-k felkapott helyévé avanzsált. Naspolya lassan, de biztosan elnácisodó bátyjától szerzett egy üveg Zubrowkát, ami, mint később kiderült, megalapozta a végkimenetelt.
- ... mert hiába vagyok én egy antirobot, ha a szabadságom súlya alatt összerogyok, szart se ér az egész... – magyarázott a körbegyűlő lányoknak Sanyi, mialatt Laci nikotinszagú jobb mutatóujja máris egy szakadt neccharisnya által felkínált lehetőségeket firtatva mozgott lassan, mint egy érett gyümölcs felé vánszorgó pondró.
Valagrózsa, bár nem látta, néha Naspolyával smárolt, a lányok megvadultak, és bizonyos időnként véreres szemű, felajzott párok futottak a vécé felé, mintha odaásták volna a halálos sziklabörtönből kivezető egyetlen menekülőutat.

Sanyi egy embertelen fényű zseblámpa égető fehérségére eszmélt, aztán már a hangokat is hallotta:
- FIATALEMBER! NAGYON VESZÉLYES AZ ÚTON FEKÜDNI! TUDJA, HOL LAKIK?
Felismerte az unalmas egyenruhákat, és bólintott. Nem lakott messze, de autóval az a három kanyar is betett.
– Bocsánat – mondta majdnem, és sugárban előrehányt a két rendőr közé. Annyira meglepődtek, hogy elfelejtették megverni.

Hosszan csöngettek otthon, de senki sem nyitott ajtót. Sanyi anyja mégiscsak felébredt, és a sötétben kikandikált. Fia egy mosogatószivaccsal törölgette a padlószőnyegbe ivódott savat, miközben az utcai lámpa kivillanó munkásseggére fókuszált. Elmosolyodott, és kitette a babgulyást.