2012. feb 03.

Menő

írta: viorelPOP
Menő

Bevette a Viagrát, és felhúzta a feszülős lasztex gatyát. Azt mondta, mindig olyan színű gyógyszert vesz be, amilyen aznap a ruhája. Nyakába akasztotta a gitárt, és elindult a színpad felé. Mögötte Síkos Tibi talpig bőrben, Valagrózsa az anyja szekrényéből túrt valami kötött egyberészest. Lacit idegesítették a göncök, ezért a már csak úszós, régen futós Adidas shortját gondolta estére. 
Csöndben vonultak az unottan susmorgó pár tucat ember elé, Sanyi hátrafintorgott a többieknek:
- Ma mindent másfélszer gyorsabban!
A 40 percből fél óra lett, pont elég, pont oda. Néhányan bólogattak a tök ismeretlen számokra, Sanyi egy szót se szólt hozzájuk. A hetedik haláluk volt zsinórban ez a koncert. A végén a dobszerkóba basztak minden hangszert, sivított az egész: a végítéletnek lehet ilyen hangja.
Lefelé egy zakós önjelölt értelmiségi nyomott mikrofont Sanyi arcába:
- Sanyi, Sanyi, és mi lennél a legszívesebben, ha újjászületnél?
- Meleg pingvin. Milyen műsor is ez?
- A városi tévé Tü-Kör-Kép című kulturális műsora.
- Részvétem.
Leroskadtak az öltöző évtizedes kocsma-, doh és izzadtságszagába, még maradt négyükre három sörnyi fogyasztás.
- Ma jó volt a közönség, mi csesztük el - elemzett Valagrózsa.
- Amennyiben a jó azt jelenti, hogy a pult környéke helyett a tánctéren ittak és dumáltak ugyanúgy, mintha nem zenélne senki, akkor valóban - szívott mélyen cigijébe Sanyi. - Hol játszunk holnap? Öcsödi Gőtefesztivál? Tibi, nézd már a programját, kurvajó.
Tibi előgyűrte a szórólapot, és egy nagy korty becsempészett vodka után rekedten olvasni kezdte:
- Gőtefuttatás, gőteszépségverseny, Guiness-rekordkísérlet: gigantikus gőte alakú torta, Goethe legjobb verseit felolvassa: Michael Madsen, ez fasza, dél-alföldi gőtehetségkutató amatőr zenekaroknak. Bazdmeg, soha nem sütik meg azt a kis szar gyíkot???
- Kik lépnek fel még? - szorongott röhögve Laci.
- Fa-sírt - valami poszt-emósok, Destroyed Manifestum – valami pusztametál, Ala-SKA – ezeket ismerem, szar lagzi ska, Rothadt Zokni – tinipank, Szikla – valami Hooligans-klón.
- Várjál-várjál - szakította félbe Sanyi -, csörgök, a KovácsLaci... Csá, na mivan?
- Ezt én kérdezhetném, basztok felhívni.
- A menedzserünk vagy, te kretén, itt kéne lenned.
- Bazdmeg, fél óra alatt annyit teszek a zenekarért, mint te egy év alatt. Ezt figyeld: körbeküldtem az ország összes rádiójának az EP-t, meg írtam, hogy nagy sikerrel játszotok a környező országokban, plusz csináltattam DJ Crazy-vel egy dance-house remixet a “Talán elkaplak”-ból, hogy jobban bekajálják.
- Micsináltál, te véglény? Remix?!?
- Nem egészen ezt a reakciót vártam... Mindent megteszek, hogy egyről a kettőre lépjetek, hogy ne csak ilyen világvégi klubokban szerencsétlenkedjetek éveket elvesztegetve, míg várjátok, hogy csak úgy megjön a tuti!!! - ordította.
- Éveket elvesztegetni: menő, érted, te pöcs??? - tajtékzott vissza Sanyi. - Á, menj a faszomba... - tette le rezignáltan.
A többiek eddigre már beszívtak.
- Pakolás, szarháziak, basszuk szét Öcsödöt!

Szólj hozzá

zene punk koncert pingvin michael madsen a place to bury strangers öcsöd kozmasanyi szarossajt mindennapi halál horrorugar