2009. máj 25.

Mer' nagya zÚr és iggen dícsérettes

írta: viorelPOP
Mer' nagya zÚr és iggen dícsérettes

A piros spotlámpa leolvasztotta szemfestékét, már a nyolcadik számnál tartottak. Valagrózsa a hagyományos férfiszerep elleni lázadásként ekkoriban találta ki, hogy feminista, el is bikinikillesedett a Szaros Sajt, később leszbikusnak vallotta magát. Az Isten így is szereti - indokolt indokolatlanul. A terem hátuljában egy tucat pékinas, baromfifeldolgozó-tanonc, géplakatos-kezdemény és egyéb várta egyre dühösebben a soha el nem hangzó Metallica-feldolgozást. Füstös lemmingszag gyilkolt, lehet, hogy nem hétfőn kellett volna jönni. Lábánál egy összehugyozott melegítőalsós punk aludt, mintha “Az önkorlátozó hiedelmeink megváltoztatása” című agykontrollos sláger verte volna színpadképpé. Sanyi és Tibi annyira másnapos volt, hogy szinte teljesen beleolvadtak a mögöttük lévő, félig leszakadt fekete függönybe. “Több kiló körmöm csodálatos” – mindig ezt játszották a finálé előtt. Aztán hirtelen csend lett, üres, fojtogatóan reménytelen. Az alapbúgás felértékelődött, de nem segített. Házivegyes öblögetés, leejtett restipohár pitiáner csattanása.

"Énekeljetek a zÚrnak új éneket; énekelj a zÚrnak teegész föld! Énekeljetek a zÚrnak, ádjátok a zőnevét; hirdesssétek napról-napra a ző szabadításssát. Beszéjjétek a néppek között a ző diccsősségét, minden nemzet között a ző csodadolgait; Mer' nagya zÚr és iggen dícsérettes, rettenettes minden isten felett." - nyögte a mikrofonba Valagrózsa, és belecsapott a végső rombolásba.

Szólj hozzá

zene punk koncert metallica kozmasanyi szarossajt bikini kill