Sanyi update
Elérkezett végre a nagy nap, amikor nem kell akarni, amikor nem kell eltérni, amikor magáért, csak magáért, és még csak magyarázkodnia sem kell emiatt. Ezúttal nem lépnek a sarkára, nem ordít le senkit. Nem kell kétes értékű éleselméjűségekkel bizonygatnia, hogy még életben van, nem kell fórumokon kitudakolnia, hogyan nem nézik agyalágyultnak. Nem kell ítéletet mondania egykor voltak és a jelenleg felett, kitartani, olyannak lenni. Mentegetőzni, elpirulni. Előrerohanni, lemaradni, unni, heherészni, felrobbanni. Nem kell engedelmeskedni, elveszni akarni, diadalmaskodni, lesújtva remegni, bolyongani. Nem kell elcsábulni, elcsábítani, hajkurászni, ráverni, szeretni, hoppon maradni. Nem kell. Azt sem és azt sem. Szent üresség várta, update.
Tartott tőle, hogy begörcsöl a nagy esemény miatti várakozástól, de épp ezért vette meg a szükséges épp azokat. Miért nem lehet ezt gyakrabban megtenni??? Sejtette. Bezárta az ajtót, kikapcsolt minden csengésre alkalmas baszt, leellenőrizte az olcsó halkonzerveket, lehúzta a redőnyöket. Addig lesz ott, amíg kell.
Belépett a szobába, és nagyot szippantott az áporodott levegőbe. A meleg és büdös: jó. Lekuporodott a sarokba, nagy műgonddal maga mellé készített néhány üveg vodkát, egy habszifont patronokkal és egy jó csomó cigit gyufával. Szofisztikált minimalizmus. Rágyújtott, és hagyta magán eluralkodni a sokszor csak zárójelben elsurranó kulcsmomentumot: a kezdet apoteózisát. Csend. Felkapcsolt pár jól irányzott, színes spotlámpát, a fénybe fújta a füstöt.
Elmosolyodott, hátradőlt, és beindította a plafon közepén éktelenkedő diszkógömböt.