Tibi az ölnyi szentelt vizes medence szélén állt patetikusan, Sanyi állhatatosan várta a kinyilatkoztatást. Kopott szárnyú angyal, poros, kitárt szívű, üres tekintetű Jézus meredt rájuk a félhomályból. A templom csendje megfeszülve várta a visszhangot, és Tibi nem is maradt adós ezzel. Erőteljes, ájtatos kántálásszerűséggel kezdett mondandójához:
- Kedves keresztény hívek (ívek-ívek-ívek)! Szent hitünk tanításából tudjuk (juk juk juk), hogy Isten, a mi mennyei Atyánk (nk-nk), a keresztség által isteni életben részesít (sít). Gyermekévé fogad, a Szentlélek templomává (vá-vá-vá) és a mennyország örökösévé tesz (sz). Azért hoztuk el a megkeresztelendőt Isten házába (ba ba), hogy az isteni életre vízből és szentlélekből újjászülessék (sék-sék), és Krisztus titokzatos Testének tagjává legyen (egyen-egyen). Krisztus Egyházának nevében kérdezem: mi a gyermek neve? (e-e-e)
Sanyi a meghatottságtól elcsukló hangon rebegte:
- Gomez.
Tibi vetett egy atyai szeretettől áradó pillantást Gomezre, és folytatta:
- Imádkozzunk, kedves testvéreim, hogy a mindenható Atyaisten vízből és Szentlélekből új életet ajándékozzon Gomeznek! (meznek-meznek)
Cseppnyi kuss.
- E megáldott víznek titokzatos ereje által add meg, Uram, kegyesen az újjászületést, hogy örök élte legyen! (!-!-!)
Sanyi áment mondott, és a szentelt vízbe lógó farkára nézett büszkén: -
Mától Gomez vagy, munkálkodj Isten dicséretére!
Tibi röhögve sürgette:
- Na, most már tedd el, bazmeg, mert visszajön az atya, aztán egy kézzel letépi.
Sanyi kiesett szerepéből, és felhúzta a sliccet:
- Ehhhehhe, oké, megvolt, amiért jöttünk. Halleluja!