Sanyi szerint a nyár alapvetően szomorú. Mert a kötelességekre képtelenség koncentrálni, helyettük meg magára gondol az ember. Mit kéne, és miért nem lehet, mit kellett volna, és végül miért nem jött össze. Hiába iszik, nemhogy elfelejtené ezeket, inkább benyomva is felhánytorgatja. Ami kínos, mert senkit sem érdekelnek igazán a másik elbarmolt lehetőségei. Tibi egy komplett regenerációs programmal oldotta meg a helyzetet: "Régebben, mikor még sokat foglalkoztam magammal, rengeteget ittam. Most, hogy leszarom, hogy érzek, sokkal egészségesebben élek." De Sanyinak valahogy sosem támadt kedve a zöldségturmixokhoz, se az érzelmi sivársághoz. Padok, parkok, sörök, semmire sem vezető belegondolások. És még élvezi is. Néha leültem mellé, de érződött, hogy nem kellett volna. Viszont lassan eltanultam, és mostanában fel-felhívjuk egymást: "Te hol baszod a rezet?". Aztán letesszük az izzadtságtól csutakos telefont, és tovább bambulunk a forróság zsákutcájába. Néha mutogat mellettünk a helyi szatír, belénk kötnek diszkórészegek, gyerekhordák üvöltik szét a mélázást. Nem zavaró. Nem gyógyír ez, inkább olyan, mint a fojtogatós maszturbálás.