Felforrósodott műbőr szaga lepte be a vasúti kocsit. A szuszogó bajuszos két üléssel arrébb egyik sörösüvegével kinyitotta a másikat, majd elővette az izzadt szalonnát, meg a kétnapos kenyeret. Lustán hömpölygött a puszta, néha majd’ felborítva a csak másodosztályú vagonokkal közlekedő személyvonatot. Sanyi résnyire nyitotta az ablakot, és rágyújtott. Még másfél óra. A walkmanben már rég kifogyott az elem, csak fejben ment tovább a We Are All Prostitutes. A klotyóba támolygott, amit annyira elárasztott a kosz, hogy ne pont a tükör maradjon már ki. A dévaványai szomszéd néni fiatalkori képére gondolt közben. Dombosodni kezdett a táj, már ez felért egy nyaralással. Elővette a keresztrejtvényt, de az első nehezebb szónál elaludt.
Nyugati pályaudvar! - megafonozta fülébe a vele horgászó Meat Loaf. Felkapta katonazöld, kék golyóstollal teleirkált, szakadt hátizsákját, zavartan átverekedte magát a körút droidjain, majd a Skála húgyszagú árnyékában próbálta feltérképezni, merre tovább. Adott egy húszast a siralmas arcú erdélyi hajléktalannak, aztán inkább átlépett a közeli telefonfülke törött ablakán, és útbaigazítást kért.
Polgári lakás fogadta a simára kopott lépcsősor végén, semmivel sem otthonosabb, mint az ismeretlen nevű utcák. A nagyszobában illedelmes, értelmiségi léggitározás zajlott éppen, talán egy Elastica-számra. Bögöly hívta meg, régen Dévaványán lakott, aztán mikor néha visszalátogatott, mindig előadta a menő pesti altert. Karakterét fenntartással, de azért be lehetett szopni. Sanyi hátsó zsebében, repedt műanyag tokban feszült a legújabb demófelvétel, hátha valami önjelölt megmondóember lecsap a kincsre, és beindul valami.
– Sanyikám, jeeee, végre, ezer éve, miafaszvan, dejóhogyittvagy, kapj fel egy italt, és asszimilálódj, dejótfogunkbulizni, vuhú, nézd, ez itt János, János művész, igaz Jánoskám, basszameg, juhujj! – ugrott mellé Bögöly, majd soha többé nem találkoztak.
Kiderült, hogy János olyan képeket festett, amiken videólejátszási hibával jelenített meg sztárokat: elmosódott Elvis, VHS-csíkos James Dean. Sanyinak ugyan tetszett az ötlet, János azonban egy órás, saját művészettörténeti jelentőségét taglaló kisértekezésével kiölt minden szimpátiát. A lányok felé sodródott, akik a legcoolabb kocsmákról csacsogtak, és mivel se hozzászólni nem tudott, se nem dugta volna őket, az italok felé húzott. Nevetgélt Péterrel, aki közben folyton azt sasolta, ki érkezik meg, Huzattal, aki végig arról magyarázott, ki melyik formabontó zenekarban játszik, és alig várta, hogy kegyeskedjenek odaköszönni neki, a wannabe zenei újságíró pedig a Phil Spector-hangzásról prédikált. Sanyi megkezdett mondatai azonnal elpárologtak, és lassan már képtelenség volt félrenézni a zártkörű poénok elől.
Flamingó a kádban, hideg krumplipaprikás, egymást tapizó alkalmi párok – hogyan lett hirtelen hajnali öt, nem tudni. Nagynénjéhez indult, nem volt kedve maradni. Pitymallott, alul az ottmaradt kazettatok ripityára tört darabjai szúrták, felül a koránkelők tekintetei. A HÉV-szerelvény csillogó csíkot hagyott maga mögött, a Nap legszívesebben visszaesett volna.
– Csömör, végállomás. Pengét, kötelet a pénztárnál vehetnek - jelentette be egy unott mikrofonhang, közben St. Martin duruzsolt valakinek a fejhallgatójából.