Tibi az ölnyi szentelt vizes medence szélén állt patetikusan, Sanyi állhatatosan várta a kinyilatkoztatást. Kopott szárnyú angyal, poros, kitárt szívű, üres tekintetű Jézus meredt rájuk a félhomályból. A templom csendje megfeszülve várta a visszhangot, és Tibi nem is maradt adós ezzel. Erőteljes, ájtatos kántálásszerűséggel kezdett mondandójához:
- Kedves keresztény hívek (ívek-ívek-ívek)! Szent hitünk tanításából tudjuk (juk juk juk), hogy Isten, a mi mennyei Atyánk (nk-nk), a keresztség által isteni életben részesít (sít). Gyermekévé fogad, a Szentlélek templomává (vá-vá-vá) és a mennyország örökösévé tesz (sz). Azért hoztuk el a megkeresztelendőt Isten házába (ba ba), hogy az isteni életre vízből és ...

Sanyi beomlott a kényelmes színházi ülésbe, kabátját magán hagyta: “így empatikusabb vagyok”. Csak nem kezdődött. Egy ideig csendben izzadt, de aztán nem bírta tovább:
- Nézd a leopárdmintás felsőben pózoló fadarabot. Van vagy 42, a férjét leordibálja, ha 10 centivel arrébb rakja le a papucsát, megőrül a két háztömbre lévő diszkótól, fintorogva szop, és most ezzel az ostoba álvadállat szerkóval kompenzál. Bevállalós, mi? Meg feszülős, mi? Fogadjunk, heti kétszer olvassa ki a Storyt, mert másodikra azt hiszi, hogy az a Best. És az a tinirettenet, bazmeg, azt hiszi, csak mert iPod lóg a füléből, már lázad a bakelites örege ellen. Mit hallgathat, Jon Secadát ? És a kapucnis csávó? Az mi? Nehogy valaki felismerje vagy mi baja? Meg ...

Damned , azt hiszem, Damned bömbölt az Orion hangfalakból, én négykézláb másztam az egyetlen szoba felé, aminek a képe még élt bennem. Valagrózsa teleragasztotta a tapétát rózsaszín vattapamacsokkal, és abban a pillanatban nem éreztem mást, csak az agyrepesztő vágyat, hogy megnyalogassam azokat a falakat. Egy üveg pezsgő robbant szét a fejem mellett, miközben a küszöb elkapta a nadrágszáram épp, ahogy egy elbaszott nukleáris katasztrófa miatt létrejött pusztító borzalom nyúl ki a fekete-fehér őserdei idillből, de nekem nem voltak feszesen rezgő melleim, nem menekülhettem. Bentről Sanyi hangja szűrődött ki, mint egy közszolgálati rádiójáték valójában jelentéktelen, de dramaturgiailag fontos részlete. Fejbe vert egy repülő ...

Hetek óta nem hallottam Sanyiról, aztán egyszercsak képeslapot küldött:
"Itt vagyok, bazmeg, Izraelben, beszarok, de nem ám nyaralni, várok, bazmeg. Egész kibaszott nap csak kávézókba, pizzériákba, bárokba, diszkókba járok, és várok. Már ez is agybarúg, de ha bekövetkezik, ha tényleg jön a mindent eldöntő robbanás, akkor nem is tudom... a dobhártyaszakadás, a repülő kezek, aztán a megtisztító csönd, aztán a jajveszékelés, de az a csönd, az a pillanatnyi csönd, mindent a helyére rak, a megvilágosodás szélén állok, nem érted?!?, de még nem történt semmi, a hatodik kávémat iszom ma, és harmadik hete semmi, ez a "bármelyikpillanatban", ez őrület, lehet, hogy a jövő héten hazanézek, lehet, hogy csak cafatokban."
Nabazmeg.
 

Sanyi azon a héten már hatodjára járt az orákulumnál. Órákon át ült a kiválasztott, törött vécécsésze előtt, és fáradhatatlanul okult kinyilatkoztatott bölcsességéből. A szeméttelepnek olyan szaga volt, mintha egy tejfölben érlelt hajléktalanzokniba belehányt volna egy sakál. Éppen ott tartottak, hogy mindennek a megoldása a búzacsíra, amikor Sanyi észrevett egy macskát. De az orákulumból csak úgy folyt a szó: szóval hogy a lényeg gyakorlatilag a búzacsíra, de ne haladjunk ennyire előre, rengeteg út vezet odáig, mert vannak a spirituális dolgok: kádbafingás, üres liftben izzadás, trabantszaglás, csulaöröm, posztejakulációs révület… mind fontos – Sanyi elbambult -, és a gyakorlati dolgok: hogy a garázsjárat is elbaszhat, és ...

- Tibikém, nem tudod, hova tettem a szegecses karkötőmet?
- A fogaid mellé szoktad...
- Fakk, biztos az a tömnivaló ápolónő vitte el, régen gyanús, túl sok a zsebe. Amúgy zöld hajjal egész jól nézne ki. Emlékszel a Tamarára vagy hogy a faszba is hívták, amikor éjszaka beleizzadta a festéket a párnájába, aztán arra ébredtünk, hogy tiszta hangya az ágy, mert azt hitték, fű.
- Az nem úgy volt. Császárkörtét öntöttél saturészegen a lepedőre.
- Direkt vágod unalmassá az emlékeimet?
- Sok mindenre ráébresztett a Naplemente Nyugdíjasotthon.
- Szar lehet. Rozzant fasz. Na, megyek húgyozni.
- Már megint.
- Rohadás. A prosztata régen ünnepnapokon használt szó volt.
- Meg egy fasza együttes.
- Kivéve, hogy sosem törtek ki a C, A-moll, F, G ...

Sanyi egyszer kétségbeesett. Hát, hogy a vérfekélyes bús picsába lehet az, hogy minden ripsz-ropsz összeesküdik, hogy megengedődnek a megengedhetetlenek, hogy a sosem kapott válaszok hiánya elmismásolhatatlan űrré terebélyesedik, hogy még a helyes út is kátyús, hogy leckét sejtesz, de miért pont, hogy jelentés nélkül pattannak vissza az érintések, hogy minden szem gyanús, hogy beleragadsz a banánhéjba, hogy a piától is csak rosszabb, hogy minden legalább olyan szánalmassá válik, mint egy operettfesztivál, hogy te magad vagy a rosszul megírt forgatókönyv, hogy már beleszarni se lehet, hogy beragad a fogaskerék, hogy ezúttal ennyi, és ne tovább, hogy még a jegyellenőr is te vagy, hogy a kurva mindenit. Csak rótta az utcákat mániákusan, és ...

Sanyi az előszobába menekült, kezdett mindenki idegesítően bebaszni. A cipők mellé roskadt, próbált semmire se gondolni. És akkor megérezte a lábszagot - pont ugyanazt, ami az ágyban is megcsapta már.
Több éve történt egy hasonló, olcsó töményes estén. Hányt, egy ismeretlen fogkefével vakarta ki szájából a nyákot. A tusolóból szóló hanghoz támolygott, ráfért egy kis tisztálkodás. Aztán már minden világossá vált. Kéz simította végig a hátát, onnantól minden, mintha tanították volna. A beteljesülés akkor a legjobb, ha nem hisznek benne. A forró gőz homálya, a váratlan közelség titkos kis világot teremtett a rutinbuli kietlenségébe. Sanyi arra gondolt, milyen jó, hogy az ember nyelve nem olyan, mint a macskáé. ...

Az utolsó Hubertus rémlett, aztán vagy transzporter vagy el se ment otthonról. Már csicseregtek a madarak. Sanyi a kinyitott hűtőajtó mögött egy bögyös-bulás 50-es nőt vett észre maga mellett, frissen dauerolt, büdös mamuszos. Vádlóan vizslatott.

 - Te meg ki a fasz vagy? – szedte össze magát közelebb húzva egy alumínium bödönt.
Az anyja sírva rohant a budiba, csurizni jobban kellett, mint teátrálisan prédikálni. Sanyi, nagyjából már sejtve a szitut, az ajtó előtt ordibált:
- S’akkor mivan? He? Van az úgy, hogy órákig szedegeted a szemöldököd, aztán elmész valahova, és csak az ottani tükörben látod meg a kimaradt szálakat. Vagy hogy leolvad a púder a fülledésben, vagy hogy lereszelt körmödön csak marad egy mindenbe ...

A hasztalan, hosszú órák az utcára préselték Sanyit, a bár ajtaja tompán puffant be mögötte. Nyirkos este várta kint, szemben a padon egy lány törölgette a könnyeit. Majdnem rágyújtott, de már csak mellette tette meg.
- Szia... öööö... jól vagy?
- Igen – szedte össze magát.
- Akkor jó.
Sanyi a murvát vakargatta lábával, az utcai világítás kihagyott egy pillanatra.
- Tudod, fura... szóval, fura, hogy így kijövök, és együttérzek.
A lány körbeforgatta szemeit, pirosak voltak, mint egy rosszul sikerült fényképen.
- Úgy értem, persze, látok valami filmet, és ha olyan emberi, tudod, akkor elérzékenyülök néha. De így, való életben...
- Meg akarsz kúrni?
- Nem. Nem annyira. Azt hittem, idejövök, te itt ülsz gyengén és elesetten, és ...